Ötven éve alatt az emlékek megkopnak. Az évszámok, adatok kiesnek, de megmaradnak a szubjektív emlékek. Sose felejtem el első osztályfőnökünk magas, kerek fejű, enyhén őszülő dús hajú alakját. Matematikát tanított és Kulin Györgyként mutatkozott be. Nem sokan voltunk, akinek ez a név mondott volna valamit. Magam, érdeklődő, sokat olvasó kiskamasz létemre már találkoztam nevével az Élet és Tudományban és megfordult a kezemben "A távcső világa" ismeretterjesztő könyve is. Nincs hitelesebb kritikus egy tizenéves érdeklődő, még őszinte fiúnál. Unalmas, tudálékoskodó művet ösztönesen tett az ember félre. Kamaszkori csillagászati érdeklődésemet teljes mértékben kielégítette Kulin György műve. Érdekes, hogy ötven év után nem a bolygók és galaktikák leírását idézem fel, hanem az, hogy távcsövet, illetve annak parabolatükrét az ember (persze a kellően felkészült ember) saját maga is (sőt leginkább saját maga) tudja csiszolni. (Kíváncsi vagyok, hogy megy ez a komputervezérelt tervezés és gyártás korában).

Ötven év után furcsa visszaemlékezni, hogy valaki, akinek a nevét ismertük, egyszerre saját testi valójában, kéznyujtási közelségben jelenik meg minden nap. El kellett fogadni, hogy számunkra ő most már "Kulin tanár úr". Tanár urunk nagy tudása, kivételes egyénisége átsütött a matematika rettegett óráin. Sajnos, nem  mindannyiunknak. Őt, az asztronómia nemzetközi szaktekintélyét büntetésből helyezték a peremkerületi iskolába, és a büntetést ő abban élte meg, hogy nehezen találta helyét a külváros nehezen fegyelmezhető vagány srácai között. Osztálytársaim többsége sose hallott Kulin György csillagászról, legfeljebb a sose népszerű matematika tanárát látta benne, akiről hamarosan kiderült, hogy nem félelmetesen szigorú. Ma már tudom, bízott intellektuális fölényének fegyelmező hatásában és ez nem volt minden nap sikeres. Humorát sose vesztette el: emlékszem, egyszer az óra alatt valaki a szomszéd padsorra könyökölve társalgott. Tanár úr a háta mögé lopózott, kacsintott az osztályra és nagyot húzott a delikvens fenekére. A haragosan megforduló kárvallott indulata szemmel látható hirtelenséggel lohadt le, amikor meglátta a "tettest". Tudom, hogy ekkor az osztály VELE kacsintott össze. Osztályfőnökként azonban csak másfél évet bírt ki (bár a tanítást még végigvitte a második osztály végéig).
 

Kulin tanár úr élete az iskolában is elválaszthatatlan volt a csillagászattól. Elsős koromban nagy élvezettel hallgathattam a hatodik (hetedik?) órában meghirdetett népszerű csillagászati óráit. Itt "A távcső világa" gondolatmenetét követve vezetett be minket a csillagászat rejtelmeibe. A tanfolyam csúcspontja az a máig felejthetetlen tavaszi este volt, amikor felvitt minket az Uránia csillagvizsgáló bemutatójára. Felnőtt ésszel visszagondolva már nem, de akkor valahogy meglepő volt, mekkora tisztelettel köszöntik a "tanár urat" a csillagda munkatársai.

Kulin tanár úr azonban ennél maradandóbb alkotást is ambicionált. Neki köszönhető, hogy megindult az iskola tetején egy csillagvizsgáló építése. Jó tanulóként és (akkor még...) jó matematikusként kedvencei közé számítottam, de az igazi személyes kapcsolat akkor kezdődött elmélyülni, amikor a Ganz Hajógyár főmérnökeként dolgozó apám (Paál József gépészmérnök) révén a Hajógyár gépműhelyeinek infrastrukturája bekapcsolódott a távcső kivitelezésébe. Most szép volna azt mondani, én ajánlottam fel a családi kapcsolatokat segítségül, de őszintén szólva, ilyesmire nem emlékszem. Sokkal valószínűbb, hogy osztályfőnökként jól ismerve a fiúk családi hátterét, ő kezdeményezett. (Meg kell mondjam, nem ettől lettem jó matematikából.) Hoztam–vittem a tervrajzokat, emlékszem, egyiket egy hiányzó méretadat miatt többször is ide-oda. Apám (bár 1952-53-ban nyilván ez se volt magától értetődő) nyilván elintézte, hogy a gyár valamiféle "szocialista támogatásként", társadalmi munkában készíttette el az – részben létfontosságú – alkatrészeket. Biztos, hogy nélküle a távcső nem vagy sokkal lassabban készült volna el, megérdemli, hogy megörökítsük nevét.

Kulin tanár – emlékeim szerint, hamarosan – a pontos adat bizonyára benne van e könyvben, talán épp az 1953-as politikai enyhülést követően – visszamehetett eredeti munkájához. A távcső építése tovább folyt de elkészültekor Kulin tanár úr már csak vendégként jött vissza az avatásra. Ekkor már én is elvégeztem az iskolát: Nem láttam többé őt. Pedig milyen jó lett volna – talán immár Gyurka bácsinak szólítva, atyai barátként – még egyszer-egyszer humorral teli, bölcs tanácsait hallgatni az élet ügyes-bajos dolgaiban...

(a szerző 1950-54 között gimnazista, jelenleg a kémiai tudomány doktora)